Balesetes autó műszaki mentése darus autómentővel
Oldalára borult autó darus emelése és elszállítása
Balesetben részt vevő autó ugratott át az út menti árkon és az oldalára fordulva állt meg egy lakóház mellett. Az autó a ház fala és egy fa között helyezkedett el.
A hívást napközben kaptuk és azonnal indultunk a helyszínre. A kiérkezés nagyjából 6 percet vett igénybe, mert helyben voltunk, Taksonyban.
Ahogy megérkeztünk láttuk a nem mindennapi helyzetet, így az előkészületek után több lépésben kellett elmozdítanunk a járművet.
A hátuljánál rögzítve megemeltük és a hátsó kerék alsó részénél kifele csörlőztük. Nagyon óvatosan kell ilyenkor haladni, ezért Roland közvetlenül a jármű mellett irányította a darut.
Amint megvolt a négy kerékre fordítás, már tettük is a hevedereket és kezdődhetett az emelés. Innentől már nem volt nehez dolgunk. Feltettük a platóra, rögzítettük és indultunk a célhelyre.
A szállítás és leemelés is biztonságban történt, így a további ügyintézés, szerelés is elkezdődhetett.
Címkék: autó darus emelése, balesetes autó, balesetes autó elszállítás, balesetes autó műszaki mentése, darus autómentés, darus autómentő, műszaki mentés
Hajót szeretne mozgatni, szállítani? Hívjon bennünket!
Kapcsolat
Autómentésre van szüksége vagy kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot.
+36 70 160 0898
Taksony, Szent Imre út
Kistarcsa, Mester utca
info@vipautomento.hu
